messzire utazó

magyar lányként egyedül a világban


Melyik a jobb, a húszas vagy a harmincas évek?
Melyik a jobb, a húszas vagy a harmincas évek?

Mindig gondoltam, hogy a húszas éveim lesznek majd életem évei – ezért is akartam utazni, beletenni magam mindenbe, amit egyszer kigondoltam. Beleállni olyan dolgokba, amik elvárták tőlem, hogy kilépjek a komfortzónámból – de nagyon. Követni a pontokat a bakancslistámon, munkáról munkára váltani…

Volt egy álmom egy helyről
Volt egy álmom egy helyről

Majd' két hét távollét után sikeresen visszatértem a civilizációba. Egy új zélandi farmon önkénteskedtem mindentől távol (Opotiki városától másfél órányira), ahol sem térerő, sem internet, sem meleg víz, és néha még áram sem volt. Ezt az időszakot csupán két ember, két kutyus (Elfi és Frita), néhány…

MERJ MAS LENNI
MERJ MAS LENNI

Egyik nap jott a felismeres, hogy ez volt az, ami kiszinezte az eletemet. Sokaig nem akartam ebbe beleallni, azt akartam, hogy ugyanolyan legyek mint barki – mindenki mas, es nagyon kemenyen harcoltam azellen, aki en magam voltam. Sokat irtam mar arrol a szakaszrol, amikor dontottem, hogy…

az ero
az ero

Az egyik mentorommal arrol beszelgettunk, hogy valoban nem konnyu munkat vegzunk. Nem, nem ugy ertem, hogy szerencse kerdese lenne barmi is, hanem mert az emberek televannak eloiteletekkel az uzlettel kapcsolatban. Valamilyen szinten ilyenkor hatranybol indulunk, es meg is jegyeztem, hogy ez nem all…

messzire utazó

önismeretről, útkeresésről hallássérültként Új-Zélandon

Friss topikok

Címkék

2018 (1) 2019 (1) 7km (1) akarás (1) akaratero (1) anglia (3) backpacker (4) befolyasolhatosag (1) beszamolo (1) c9 (1) cambridge (2) campervan (1) celok (3) couchsurfing (4) cselekves (2) csend (1) dolgozni onmagunkon (1) dontes (2) eddig tortent (1) egészség (1) egeszseg (4) egeszseges eletmod (1) egyesult kiralysag (1) egzisztencia (1) elengedés (1) elet (1) eletcelok (1) életfeladat (1) eletfeladatok (1) elethelyzet (1) eletmodvalto program (1) elfogad (1) elfogadás (7) elfogadas (7) elmenyek (1) elso kulfoldi munka (1) england (1) ero (1) ertekek (1) evertekelo (1) fejlodes (1) fejlődés (2) felelmek (1) felmaraton (1) fiatalon (1) figyelem (1) fokusz (2) fordulopont (2) futas (6) futoverseny (4) great britain (1) gyengesegek (1) gyógyulás (2) gyökerek (1) gyökér érzés (1) hallasserules (6) hallássérülés (1) hallássérült (1) hallasserult (1) hallássérültként (1) hallássérültként tanulás (1) hallásveszteség (1) hallasveszteseg (1) hallás károsodás (1) hallokeszulek (5) hallókészülék (2) hatarok (1) hatasok (1) hatizsakos (2) hatrany (1) helpx (1) helpxujzeland (1) helpxújzéland (1) hitchhike (2) idegen nyelv tanulás (1) írás (1) kapcsolódás (1) kitartas (1) koltozes (3) komfortzona (1) komfortzonan kivul (1) kulfoldi munka (1) lehetoseg (2) lehetosegek (2) lelek (12) lélek (7) magabiztosság (1) malmo (1) masok (1) maximalizmus (1) megengedés (1) megértés (1) megoldasok (1) meregtelenito program (1) motivacio (1) mozgas (1) munka (1) munkakeresés (1) munkakeresésújzéland (1) napi pozitiv (2) nehezsegek (2) newzealand (1) new zealand (3) novemberrol (1) NZ (4) önelfogadás (1) onelfogadas (7) onfegyelem (2) onfejlesztes (10) onismeret (18) önismeret (1) önkéntesmunka (1) önkéntesmunkaújzéland (1) onkentesseg (1) onmagam elfogadasa (2) önszeretet (3) onszeretet (7) perfekcionizmus (1) pozitiv (6) pozitivitas (6) pozitív gondolkodás (1) prioritas (1) regeneracio (1) repules (1) rétegek (1) roadtrip (1) roadtrips (1) sator (1) satrazas (2) sebezhetőség (1) serules (1) siket (1) siketség (1) spiritualitás (1) spiritualitas (2) sport (2) stabilitás (1) stoppolas (4) sunday runday (1) svedorszag (1) szallas opcio (1) szuperkompenzacio (1) tanulás (1) tapasztalat (7) terepfutas (2) tervek (1) testi egészség (1) te dontesz (2) totális kommunikáció (1) traumák (1) traveling (1) tudatossag (1) tudatszintek (1) újzéland (1) ujzeland (7) ujzelandielet (1) uj zeland (9) UK (1) united kingdom (1) unnepelni az eletet (1) utakon (1) utazas (7) utazas szoloban (1) utazo (2) UZ (2) uzlet (1) változás (1) valtozasok (3) vendéglátásban (1) veszteseg (1) vilagutazo (1) vilagutazok (1) vizum (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása