Nem volt egy konnyu honap a november, bevallom. De megis ez volt az eddigi leghatekonyabb, legsikeresebb, amiota elkezdtem a vallalkozasomat, amiota Uj-Zelandon vagyok. (persze az utazast, a sok stoppolast leszamitva, azt eleg nehez lenne uberelni)
Folyamatosan igyekszem tagitani a komfortzonamat, es neha ido kell, hogy rajojjek, hogy valami mar komfortossa is valt, igy ideje lenne nagyobbat lepni. Hiszem, hogy a fejlodeshez, a novekedeshez a komfortzona elhagyasa elengedhetetlen.
Gondolnad, hogy mennyire feltornazza az ember onbecsuleset az, ha latja, hogy mennyi mindenre kepes, amit korabban sosem gondolt? Hogy mennyire kepes az onfegyelemre? Es megcsak nem is a muszajbol.
Napi rutinomma valt a sok edzes, az elmelyules (meditacioval), a joga. Megis latom, hogy neha eleg egy pillanat, hogy valami megzavarjon es visszaessen az energiaszintem. Vegig azt gondoltam, hogy ez baj, es semlegesnek kell lennem a negativ hatasokkal szemben. Azonban ez nem igaz.
A kineziologusom nyitotta fel a szemem, hogy ez egyaltalan nincs igy. Emberbol vagyunk, termeszetes, ha valami kizokkent. Csupan az a nem mindegy, hogy mennyi ideig hagyod magad a mocsarban. Mennyi ideig engeded, hogy nehany apro es jelentektelen dolog elvonja az energiadat? Hogy mennyi ideig hagyod elnyomni az erodet csupan a felelmeid miatt? Az elet folyamatosan visszaigazolja szamomra a tenyt, hogy nem az szamit mi tortenik: az szamit, hogy hogyan reagalom le.
Es itt a pont.
Buszke vagyok magamra, mert az az ido az elmult nyolc evem alatt, - de foleg az elmult 1 evben - drasztikusan csokkent. Es mar egesz gyorsan tudatosul bennem, es nem dagonyazok annyi ideig a kis mocsarban, mint nehany evvel ezelott, mert tudom, hogy egy darabig rendben van, viszont ez nem visz elore, nem szolgal engem, nincs ra szuksegem es kepes vagyok tovabblepni.
Es utolag belegondolva: annyira ertheto, es logikus. Mint ahogy az is, hogy a pozitiv gondolkodas sem csupa rozsaszin maszlag, nem arrol van szo, hogy szonyeg ala soporjuk a problemat, hanem pont errol, amirol fentebb is irtam: megeljuk a negativat, kiadjuk magunkbol, de nem hagyjuk, hogy ez eluralkodjon az eletunkon. Kell, hogy tudjuk kik vagyunk, hova tartunk, mi a celunk, mennyit erunk.
Faraszto volt azt varni magamtol, hogy semleges legyek ezek a negativ dolgok iranyaba. De meg kellett tanulnlom a helyes reakciot.
November nehez volt. De csodalatos is. Komfortzonan kivuli. Es vegre latom manifesztalodni azokat a dolgokat, amik eloszor a csupan a fejemben voltak.
Latom, hogy megeri az ido, az energia, amit az uzletembe fektetek, amit onmagamba fektetek. Es a november egy jel volt: jo uton vagyok.
A legjobb emberekkel, a legjobb vezetokkel, a legjobb csapattal, a leghatalmasabb viziokkal, a legpozitivabb attituddel: ketsegem sincs felole.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
